Carl Rogers: A belső erő, amely fejlődésre ösztönöz

 

Carl Rogers amerikai pszichológus szerint minden emberben ott van egy veleszületett, pozitív belső hajtóerő, ami arra ösztönzi, hogy fejlődjön, kreatív legyen, és a benne rejlő lehetőségeket kibontakoztassa. Ezt a folyamatos, belülről fakadó törekvést ő aktualizációnak nevezte. Sok embernél azonban ez a belső erő el van nyomva, mert különféle lelki védekezések akadályozzák, hogy szabadon megnyilvánuljon. A fejlődési hajlam azt jelenti, hogy a szervezet igyekszik életben maradni és fejlődni – például táplálékot vesz magához, védekezik a veszélyek ellen, és akkor is próbálja fenntartani önmagát, ha akadályok nehezítik ezt. Ez a fejlődés azonban nem mérhető a pozitív vagy negatív skálán, egyszerűen arra ösztönöz, hogy a körülményeihez képest az egyén a lehető legjobbat tegye, növekedjen, fejlődjön.

Ha valakit kisgyermekkorában szerető és támogató környezet vett körül, akkor ez a fejlődés kibontakozhatott. Szervezete értékelő folyamataival jó kapcsolatban van, döntéseiket saját vágyaik és elképzeléseik alapján hozzák meg és bíznak magukban. Az élettel való kapcsolatuk és személyiségük érettebb formát ölt. Rogers az ilyen embereket teljesen működő személyeknek hívta. Csak az önmagával harmóniában élő személy tud harmonikus emberközi kapcsolatokat kialakítani. Akiknél ez a környezet hiányzott és elfogadásuk feltételekhez volt kötve, a fejlődési hajlammal nincs kapcsolódásuk értékelő folyamataikban nem bíznak és életük során figyelmet keresnek. Énképük nem bízik a folyamat bölcsességében, állandó küzdelmet folytatnak mások negatív értékelésével.

A Rogersi módszer egyik fontos, kiemelkedő pillanata, amikor a kliens újra rátalál erre az értékelő folyamatra és elkezd bízni benne. Az értékelő folyamat újrafelfedezéséhez a segítőnek olyan közeget kell biztosítania, amelyben a kliens biztonságban érzi magát és szabadon kifejezheti érzéseit, gondolatait. Lényeges elem, hogy nem a zavaron van a hangsúly, hanem a szenvedő személyen. Ebben a módszerben a segítő személye a leglényegesebb pont, aki biztosítja a személy számára a kibontakozás feltételeit. Rogers szerint három alapfeltétel szükséges ahhoz, hogy ez létrejöjjön.

Az első a segítő hitelessége, amikor érzéseit szabadon fejezi ki, azaz saját magát adja. Az ilyen kapcsolat kialakítása elősegíti, hogy a kliens saját maga találja meg a válaszokat és nem a segítőtől várja el azokat. Rogers ezt kongruenciának nevezte.

A második a teljes, feltétel nélküli elfogadás a segítő részéről. Ha ezt sikerül megtapasztalnia a kliensnek, akkor elindulhat a szembenézés önmagával anélkül, hogy félne a hibázástól, az ítélkezéstől.

A harmadik az empátia, melynek segítségével a segítő átérezheti a kliens pillanatnyi érzéseit és megtudja, hogy milyen lenne a helyében lenni és ezt képes is visszatükrözni. A kliens számára az ilyen visszatükrözés egyedülálló tapasztalatot jelent. Buda Béla meghatározása szerint: Buda Béla szerint: „Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába. Ennek a beleélésnek a nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerűen.”

Ha ezek a feltételek teljesülnek a kliens nagyobb önbizalomra tehet szert, egyedi személyisége jobban láthatóvá válik, mások iránti elfogadása és megértése nő, az élete során felmerülő akadályokat könnyebben legyőzi. Rogers szerint: „Az ember a kötöttségből a változékonyság felé fejlődik, a merev struktúrából az áramlás felé, az állapotból a folyamat felé.”

 

Felhasznált irodalom: Carl R. Rogers: Valakivé válni. A személyiség születése. Edge 2000 Kft., 2019

 

Az ésszerűség mestere: Albert Ellis szemlélete és módszere

Albert Ellis amerikai pszichiáter, a kognitív terápia egyik úttörője és a Racionális Emotív Viselkedésterápia (REBT) megalkotója volt. Egy 1982-ben amerikai és kanadai pszichológusok körében végzett felmérés szerint ő volt a második legnagyobb hatású pszichoterapeuta — Carl Rogers mögött, de Sigmund Freud előtt.

Ellis eleinte Freud híve volt, munkája során azonban fokozatosan rájött, hogy hiába ismerteti fel pácienseivel problémájuk kiinduló okát, a legtöbb esetben az nem hoz javulást a panaszaikban. Ennek hatására egyre inkább eltávolodott a hagyományos pszichoanalízis módszerétől és aktívabb irányító analitikussá vált, amely eredményesebbnek is bizonyult, de ezzel sem volt teljesen elégedett. Lassan megértette, hogy a belátás egyedül nem segíti a klienst.

Ellis úgy vélte, hogy a szorongás és az érzelmi zavarok kezeléséhez határozottabb megközelítésre van szükség. Először feltárta és elmagyarázta a problémák mögött álló okokat, majd arra ösztönözte a pácienseket, hogy szembesüljenek félelmeikkel, és vállalják azokat a helyzeteket, amelyektől tartanak. Hitt abban, hogy a félelmetesnek vélt helyzetek megtapasztalása segíthet felismerni, hogy azok valójában nem jelentenek veszélyt. Annak ellenére, hogy ennek a módszernek is voltak korlátai, hatékonyabbnak bizonyult a korábbiaknál. A terápiák eredményesebbé váltak, de Ellis gyakran azt tapasztalta, hogy sokan még a pozitív élmények hatására is nehezen engedik el régi, berögzült gondolkodásmódjukat. A miértek keresése közben arra jutott, hogy az ember — ellentétben más élőlényekkel — birtokában van a nyelvnek és a szimbólumalkotás képességének. Ez pedig lehetővé teszi számára, hogy a mások által kimondott negatív szavakat, ítéleteket újra megfogalmazza, felerősítse önmagában, és így saját magát is képes legyen büntetni. A negatív belső beszéd ilyen módon intenzíven hozzájárul ahhoz, hogy a páciens életét megkeserítő problémák fennmaradjanak.

A Racionális Emotív Viselkedésterápia szerint a jó élet alapja nem a hiedelmek kiiktatása, hanem az, hogy azok hiteles információkra és észszerűségre épüljenek. Ez tanulással, kritikus gondolkodással és következetes szemléletformálással elérhető. Erre épült az ABC modell is, ahol az A (activating event) a kiváltó okot, a B (Beliefs) a kiváltó esemény mögött álló hiedelmet, a C (consequence) az érzelmi következményt jelöli. Az általa kifejlesztett terápia első éveiben Ellis azt tapasztalta, hogy szinte minden kliense ugyanannak a néhány irracionális hiedelemnek valamilyen változatát hordozta magában. Szerinte egy gondolat akkor irracionális, ha eltorzítja a valóságot, logikátlan, akadályozza az egyént céljai elérésében, egészségtelen érzelmekhez és önpusztító viselkedéshez vezet. Néhány ilyen illogikus és irracionális elképzelés:

Minden embernek, aki számít nekem, szeretnie kell engem, és helyeselnie kell, különben szörnyen fogom érezni magam.

Az a nézet, hogy az emberi boldogtalanság külső tényezőkből ered, és hogy az emberek alig vagy egyáltalán nem képesek uralni szomorúságukat és lelki zavaraikat.

Az a meggyőződés, hogy egyszerűbb elkerülni bizonyos élethelyzetekkel járó nehézségeket és a személyes felelősségvállalást, mint szembenézni velük.

Az a felfogás, hogy az ember múltja döntően meghatározza jelenlegi viselkedését, és hogy ami korábban erőteljes hatással volt az életére, annak a jövőben is folyamatosan hasonló befolyást kell gyakorolnia.

Az a hit, hogy minden emberi problémára létezik egyetlen helyes, pontos és tökéletes megoldás, és hogy súlyos következményekkel jár, ha ezt nem sikerül megtalálni.

Ellis elképzelése szerint, ha a páciens megkérdőjelezi ezeket a hiedelmeket, és helyettük racionálisabb, egészségesebb meggyőződéseket alakít ki, akkor kiegyensúlyozottabbá válik.  Munkája során több ún. biológiai tényezőt is megfigyelt, amelyek hozzájárulhatnak az önsorsrontó viselkedéshez. Ilyenek pl.:

A szélsőségesség, amikor az ember nem tud középen állni, mert unalmasnak vagy középszerűnek tartja, ezért egyik végletből a másikba esik.

 Automatizmus, amikor gondolkodás nélkül, automatikusan cselekszünk.

Vágyteljesítő gondolkodás, az a hajlam, amikor elvárjuk, hogy a világ teljesítse azt, amit kívánunk.

Az igazságtalanság túlhangsúlyozása

Fokozott bűntudatérzés, ami önhibáztatáshoz és értéktelenség érzéseihez vezet.

 

 Felhasznált irodalom: Albert Ellis: Értelem és érzelem a pszichoterápiában, Animula kiadó